UTE női röplabda szakosztály, röplabda utánpótlás Üdvözöljük a Újpesti Torna Egylet Női Röplabda Szakosztály honlapján!

Friss hírek

  • KEDVES SZURKOLÓK

    KEDVES SZURKOLÓK

     

    Kedves Szurkolók!

    Véget ért a 2012/2013-as szezon. A rájátszásban, a 7. helyet nagyon szép játékkal kétszer 3:0 győzelemmel nyertük el. Engedjétek meg,mint vezető edző értékeljem csapatomat és  egy kicsit visszatekintsek az elmúlt évre. Nem volt könnyű szezonunk, valami apró változás mindig nehezítette vagy borította a felkészülési programot. Ennek ellenére nagyon szépen fejlődtek a lányok mind egyénileg, mind csapat szinten.

    Szombathelyi Kitti év elején még négyes ütőként, aztán Kovács Tímea távozása után, centerként is húzó embere volt a csapatnak. Ő nyerte el idén, teljes mértékben megérdemelve, az ÚSZD (Újpesti Szív Dobbanás) díjat felnőtt kategóriában

    . Nagy öröm számunkra, hogy junior kategóriában Kotlárik Zsanettet díjazták a szurkolók, hiszen Zsani minden játékelemben nagyot lépett előre, s juniorban is akár másik poszton is megállja a helyét.

    Harmadik centerünkMakray Zita majdnem egy szezon kihagyás után kezdte újra a játékot .Bár nem sok játéklehetőséget kapott ennek ellenére  év végére szépen játékba lendült nagy segítségére volt a csapatnak edzéseke,, mérkőzésekre való felkészülésben

    Szélső ütőink közül Horváth Alexandra szezon elején még kettes, majd a rájátszás kezdetekor már négyes helyen, kemény vagy éppen jól helyezett ütéseivel, nyitásaival lendítette előre a csapatot

    Szűcs Kinga szenzációs mentális és technikai fejlődésen ment keresztül, minden játékelemben kiemelkedőt tudott hozni, igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát

     Bleicher Nóra  ha pályára került kettes helyen blokkjával és határozott, kemény ütéseivel tartotta rettegésben az ellenfeleket.

    Hadnagy Renátát, óriási akaraterejének köszönhetően, liberó poszton igen komolyan kell majd venniük a jövőbeli ellenfeleinknek. Nyitásfogadása és védekezése egyaránt megbízható és stabil támasza volt csapatunknak.

    Ancsin Kitti feladásai, remek megoldásai nagy segítséget nyújtottak ütőinknek. Itt, az utolsó két mérkőzésen és szezon közben többször is bebizonyította, hogy igazi irányítóvá nőtte ki magát.

    Szándékosan hagytam utoljára a két legrutinosabb játékosunkatGrózer Annát és Czakó Máriát. Egész szezon alatt hozzáállásukkal példát mutattak játékostársaiknak, rutinjukat kihasználva vezették a csapatot a győzelmekhez, s minden tapasztalatukkal és tudásukkal segítették a fiatalokat.

    Nem titkolt célunk, hogy együtt tartsuk ezt a fiatal, nem lebecsülendő csapatot, s a létszámot még felduzzasszuk legalább 12 főre. Eredményességi célunk továbbá, az idei munkára építve, előkelőbb helyet megszerezni a következő bajnoki szezonban.

    Köszönjük, hogy drukkolásotokkal segítettétek a csapatot, reméljük jövőre is találkozunk, s együtt még sikeresebbek leszünk.

    Hajrá UTE!

    tovább
  • A röplabda adósságait is kiegyenlíti az állam

    A röplabda adósságait is kiegyenlíti az állam

    A jövő héttől a MOB számlájára érkezik 12 sportág adósságainak kiegyenlítésére 468 millió forint, a nullázással veszi kezdetét a kiemelt sportágak új támogatási rendszere. A fejlesztési koncepciók közül a legjobb az úszóké és a kajakosoké, vannak gyenge anyagok is - mondta el Szabó Bence MOB-főtitkár a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában - írta a samsungsport.hu.

    tovább
  • HAZAI GYŐZELEMMEL SIKERÜLT BEFEJEZNI A BAJNOKSÁGOT

     HAZAI GYŐZELEMMEL SIKERÜLT  BEFEJEZNI A BAJNOKSÁGOT

    HAZAI PÁLYÁN IS FOLYTATTUK  MEGGYŐZŐ,SZÉP JÁTÉKUNKAT ÉS ÍGY 2-0-ÁS ÖSSZESÍTÉSSEL 7.HELYEN ZÁRTUK A BAJNOKSÁGOT

    UTE-BSE 3-O (17,23,18)

    tovább

Aktuális mérkőzések

Időpont Mérkőzés Helyszín