Friss hírek
-
A klubok véleményét várják az OMK-val kapcsolatban
Összesen 95 csapat jelentkezett az idei Oszágos Mini Kupára. A leány szupermini kategóriában a sok nevezés miatt - erőviszonyok alapján - „A” és „B” csoportba sorolnák a csapatokat, hogy az kategóriát egy nap alatt lebonyolíthassák. A javaslatról Ludvig Zsolt utánpótlás sportági vezető várja a klubok véleményét.
tovább -
Elhunyt Botos Ferenc, a magyar röplabda kiemelkedő alakja
Kevéssel 64. születésnapja után vasárnap meghalt Botos Ferenc, a magyar röplabdasport kiemelkedő alakja, számos klubcsapat vezetőedzője, aki volt szövetségi kapitánya a férfi és a női válogatottnak egyaránt. Halálhírét a család tudatta az MTI-vel.
tovább -
KEDVES SZURKOLÓK
Kedves Szurkolók!
Véget ért a 2012/2013-as szezon. A rájátszásban, a 7. helyet nagyon szép játékkal kétszer 3:0 győzelemmel nyertük el. Engedjétek meg,mint vezető edző értékeljem csapatomat és egy kicsit visszatekintsek az elmúlt évre. Nem volt könnyű szezonunk, valami apró változás mindig nehezítette vagy borította a felkészülési programot. Ennek ellenére nagyon szépen fejlődtek a lányok mind egyénileg, mind csapat szinten.
Szombathelyi Kitti év elején még négyes ütőként, aztán Kovács Tímea távozása után, centerként is húzó embere volt a csapatnak. Ő nyerte el idén, teljes mértékben megérdemelve, az ÚSZD (Újpesti Szív Dobbanás) díjat felnőtt kategóriában
. Nagy öröm számunkra, hogy junior kategóriában Kotlárik Zsanettet díjazták a szurkolók, hiszen Zsani minden játékelemben nagyot lépett előre, s juniorban is akár másik poszton is megállja a helyét.
Harmadik centerünk, Makray Zita majdnem egy szezon kihagyás után kezdte újra a játékot .Bár nem sok játéklehetőséget kapott ennek ellenére év végére szépen játékba lendült nagy segítségére volt a csapatnak edzéseke,, mérkőzésekre való felkészülésben.
Szélső ütőink közül Horváth Alexandra szezon elején még kettes, majd a rájátszás kezdetekor már négyes helyen, kemény vagy éppen jól helyezett ütéseivel, jó nyitásaival lendítette előre a csapatot
Szűcs Kinga szenzációs mentális és technikai fejlődésen ment keresztül, minden játékelemben kiemelkedőt tudott hozni, igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát
Bleicher Nóra ha pályára került kettes helyen jó blokkjával és határozott, kemény ütéseivel tartotta rettegésben az ellenfeleket.
Hadnagy Renátát, óriási akaraterejének köszönhetően, liberó poszton igen komolyan kell majd venniük a jövőbeli ellenfeleinknek. Nyitásfogadása és védekezése egyaránt megbízható és stabil támasza volt csapatunknak.
Ancsin Kitti feladásai, remek megoldásai nagy segítséget nyújtottak ütőinknek. Itt, az utolsó két mérkőzésen és szezon közben többször is bebizonyította, hogy igazi irányítóvá nőtte ki magát.
Szándékosan hagytam utoljára a két legrutinosabb játékosunkat, Grózer Annát és Czakó Máriát. Egész szezon alatt hozzáállásukkal példát mutattak játékostársaiknak, rutinjukat kihasználva vezették a csapatot a győzelmekhez, s minden tapasztalatukkal és tudásukkal segítették a fiatalokat.
Nem titkolt célunk, hogy együtt tartsuk ezt a fiatal, nem lebecsülendő csapatot, s a létszámot még felduzzasszuk legalább 12 főre. Eredményességi célunk továbbá, az idei munkára építve, előkelőbb helyet megszerezni a következő bajnoki szezonban.
Köszönjük, hogy drukkolásotokkal segítettétek a csapatot, reméljük jövőre is találkozunk, s együtt még sikeresebbek leszünk.
Hajrá UTE!
tovább
Aktuális mérkőzések
| Időpont | Mérkőzés | Helyszín |
Tabella
| H | Csapat | M | P |
|---|---|---|---|
| 1. | Vasas Óbuda | 19 | 52 |
| 2. | Budapest Bank - Békéscsabai Röplabda Sportegyesület | 19 | 50 |
| 3. | Aluprof-TF-Budapest | 19 | 49 |
| 4. | NRK-Nyíregyháza | 19 | 30 |
| 5. | ALBRECHT MVSC MISI | 19 | 24 |
| 6. | Budapest SE | 19 | 23 |
| 7. | UTE | 19 | 22 |
| 8. | Palota RSC | 18 | 20 |
| 9. | 1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem | 18 | 19 |
| 10. | Ifjúsági válogatott | 11 | 9 |
| 11. | VESC | 18 | 5 |


