A Békéscsaba és a Vasas ellen lép pályára röplabda csapatunk a héten!

Szerző: 
admin
Datum: 
2018. december 10. - 09:15

Az előttünk álló héten két alkalommal is szurkolhatunk majd női röplabda csapatunknak, egyszer hazai környezetben, egyszer pedig "idegenben".

Elsőként szerdán, december 12-én, 18 órai kezdettel, amikor is a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Békéscsaba lesz az ellenfelünk - ismét - a Tungsram Csarnokban. A vasárnapi "főpróba" nem sikerült túl fényesen a viharsarkiak ellen, hiszen szorosan ugyan, de 3:1-es vereséget szenvedtünk a bajnokságban, így most újra lesz lehetőségünk bebizonyítani mindenkinek, hogy nem véletlen volt az első fordulós 3:0-s, lila-fehér sikert hozó találkozó.

Ezt követően pénteken, december 14-én, 19 órakor a Folyondár utcában a Vasas ellen már az Extraliga következő fordulójában kell bizonyítanunk (ez lesz az idei naptári év utolsó bajnoki összecsapása - szerk.). Ahogy az várható, ez sem lesz könnyű "menet", hiszen a piros-kékek jelen állás szerint vezetik a bajnoki tabellát, két egységgel megelőzve a Békéscsabát.

MINDENKIT NAGY SZERETETTEL VÁRUNK A MÉRKŐZÉSEKRE!

HAJRÁ UTE!