Két utánpótlás játékosunk is felnőtt szerződést kapott!

Szerző: 
admin
Datum: 
2018. június 26. - 14:00

Lassan, de biztosan körvonalazódik a következő bajnokságban pályára lépő felnőtt csapatunk játékoskerete, és bár ketten már biztosan távoztak együttesünktől, jó hírünk is van szurkolóinknak, hiszen Hajós Alíz és Kovács Lilla már biztosan ott lesz majd a következő bajnokságban a pályán.

Alíznak nem sikerült túl jól a mögöttünk levő szezon, hiszen még a bajnokság elején megsérült, így a teljes idényt ki kellett hagynia a gyógyulása miatt, de most már újult erővel fog „belevágni” a felkészülésbe.

Elég nehézkes volt a gyógyulásom az októberi, majd decemberi térdműtéteim után, és ugyan még van mit bepótolnom, már többször pályára léptem homokon. Remélhetőleg a 2018/2019-es szezont minden probléma nélkül tudom kezdeni az UTE-val. Nagyon örülök neki, hogy idén is a magyar bajnokság egyik legjobb csapatában lesz lehetőségem játszani, főleg úgy, hogy egy közel egy éves szünet után ismerős arcok közé térhetek vissza, hiszen ez már a nyolcadik szezonom lesz Újpesten.

Lillát nem kell bemutatni szurkolóinknak, hiszen két éve még az U18-as csapatunkban játszott, és egy év MTK-s kitérő után tér vissza a Megyeri útra.

Három szép évet töltöttem az UTE-ba, így még izgalmasabb lesz visszatérni nevelő klubomhoz. Azt pontosan nem tudom megmondani, hogy tavaly hány mérkőzésen léptem pályára, mert az augusztusi térdműtétem miatt csak decemberben játszottam az első meccsemet. Ezt követően minden felnőtt, illetve szinte minden junior és ifi találkozón ott voltam, decemberben Mevza tornára mentünk az U19-es válogatottal, idén áprilisban pedig Zrenjaninban EB selejtezőt játszottam szintén a válogatottal, ahol kezdő voltam, illetve juniorban is. Bár a felnőttben kevesebbet játszottam, kb. négy meccsen ott is kezdő voltam. Biztos vagyok benne, hogy várni fog rám egy pár megugrandó feladat, kihívás, de úgy érzem, hogy ezeket készen állok teljesíteni. A jövő szezontól sok, a csapat fejlődését szolgáló, eredményes meccset, a munkánkat igazoló érmeket, illetve egy összetartó közösséget várok, magamtól pedig azt, hogy fejlődjek a játék minden elemében, és hasznos tagja legyek a csapatnak. Mindemellett azt is, hogy az aktív sportolás mellett, sikeresen meg tudjam kezdeni szeptemberben az egyetemi tanulmányaimat. Összességében úgy vélem, hogy egy maximalista lány vagyok mind a sportban, mind a tanulásban, emiatt szeretném, hogy a klubbal sikereket és szép pillanatokat éljünk meg együtt. HAJRÁ LILÁK!

MINDKÉT JÁTÉKOSUNKNAK SOK SIKERT ÉS SÉRÜLÉSMENTES SZEZONT KÍVÁNUNK!