Magyar Kupa: Dobogón a csapat

Szerző: 
Kiss Adrienn
Datum: 
2020. február 14. - 14:15

Nyíregyháza adott otthont a Női Röplabda Magyar Kupa négyes döntőjének. Csapatunk szoros csatában lemaradt a döntőről, de a harmadik helyért még meg kellett küzdeni a Jászberény RK csapatával. A csapat nagyon készült mind fizikálisan, mind fejben, hogy a bajnoki nehezebb periódust, a sérülésekkel, betegséggel ritkított csapattal is meg tudják mutatni, hogy igen is, helyük van a magyar élmezőnyben.

A lányok már szerdán elutazott a mérkőzés helyszínére, hogy a több mint 250 km-es utat ki tudják még aznap pihenni, így kis csapatösszetartás is kerekedett a döntőből. Kipihenten, felkészülten, elszántan és jó hangulatban érkeztek a csarnokba a döntő napján. A szokásos rutinok, bemelegítés után, kezdődhetett a mérkőzés. papíron mi voltunk az esélyesek, de ennek ellenére teljes tisztelettel fordultak a lányok az ellenfelük felé, mert mégiscsak egy éremért küzdöttek.

Az első szettben a mieink szerezték meg az első pontot és innen ki sem engedték a vezetést a kezükből. Rögtön a mérkőzés elején már ráerőltették akaratukat a jászságiakra, aminek az lett az eredménye, hogy 5-2, 7-4 majd 9-5-öt mutatott az eredménykijelző. Makai Péter időkéréssel próbálta felrázni csapatát, avagy a mi lendületünket megtörni, de a különbség tovább nőtt a kettő csapat között. A mieink tudták azt játszani, amit elterveztek, így viszonylag simán tudták hozni az első szettet 25-15-re.

A második játékrészre a JRK is bemelegedett, így egy kicsit szorosabban indult a játszma, nem tudtak a lányok gyorsan ellépni. Sőt, annyira szorosabbra sikerült, hogy 11-7-ről feljött a Jászberény 13-13-ra. Kántor Sándor ekkor kérte ki első idejét a mérkőzésen. A szusszanás után helyre állt a "rend" és a csapat 5 pontot szerzett, míg ellenfelünk csak egyet. A vége megint simább lett és 25-16-al mentünk tovább.

A harmadik szettben viszont megleptek minket a jászberényi lányok. Elindult a szett és egyszer csak 1-3 majd 4-7 is volt az állás. Itt egy mélyebb hullámvölgybe érkezett a csapat, ahol természetesen semmi nem sikerült, az ellenfélnek pedig minden. A Jászberény mindent egy lapra feltéve játszott és bejött nekik. Kis időbe telt, mire a lányok fel tudták venni a ritmust és átálltak az újfajta játékra, de szerencsére még épp jókor. 14-19-nél Kántor Sándor időt kért, ami helyrerázta a csapatot és így sikerült a felzárkózás, 22-22-nél értük utol ellenfelünket. Ez megadta azt a pluszt a csaptnak, hogy végül 25-23-ra a harmadik szettet is megnyerték, ezzel beállítva a 3-0-ás végeredményt.

A csapat legjobbja, csapatkapitányunk Lacombe Zsófia lett, még a bronzmérkőzés legjobbja Valerin de la Cruz Carabali.

Lacombe Zsófia értékelt a mérkőzés után:
"Úgy érzem tényleg nagyon jól felkészültünk a Jászberényre. A második szett közepéig tényleg mindent betartottunk, amit megbeszéltünk, aztán természetesen ők próbáltak váltani, ez bejött nekik, de szerencsére csak annyira, hogy szorosabbá tették a mérkőzést. 
Nagyon nagyon jó volt, jól éreztük magunkat a pályán és köszönjük a szurkolóinknak, hogy ebben a kicsit furcsa időpontban is elkísértek minket és szurkoltak nekünk."

Másik díjazottunk, Valerin de la Cruz így nyilatkozott a mérkőzés után:
"Boldog vagyok és örülök természetesen, mert ez nagyon kellett és nagyon jó a csapatnak. Talán ezzel kapunk egy kis extra lendületet a hétköznapokra és a még előttünk álló feladatokra a bajnokságban."

Kántor Sándor:
"Az első szettben nekiestünk az ellenfelünknek s azt csináltuk, amit kellett. Uraltuk a mérkőzést és játszottuk, amit elterveztünk. Ez egy kicsit megbosszulta magát, mert a tetemes előny birtokában kicsit kiengedtünk, amit a Jászberény kihasznált és szorosabbá tette a második szett elejét is. A harmadik szettben pedig mindent egy lapra feltéve játszottak és meg is leptek minket. De a vége előtt mi is tudtunk újítani, így sikerült a harmadik játszmát is megnyerni. Mi talán kicsit jobban akartuk a győzelmet, mint a Jászberény. Annyival voltunk jobbak, hogy a játékosaim egységesebben hajtották végre a gyakoroltakat. Gratulálok a csapatomnak és a team- nek, hogy sikerült megszerezni a bronzérmet."

A végeredmény:
UTE- Jászberény RK: 3-0

UTE: Danijela Nikic, Valerin de la Cruz Carabali, Bagyinka Fanni, Nagy Viktória, Kilyénfalvi Zsófia, Lacombe Zsófia, Sarah Chase, Melis Ece Yurtsever, Boros Réka Sára, Manninger Luca, Petra Kojdova, Maurer Katalin, Ancsin Kitti, Kovács Lilla
Vezetőedző: Kántor Sándor
Másodedző: Valics György
Másodedző: Vincent Lacombe
Masszőr: Madár Ágnes
Statisztikus: Garas Attila

Gratulálunk!
Hajrá Lilák!