MAGYAR KUPA EZÜSTÉRMES LIBEROVAL ERŐSÍTETTÜNK

Szerző: 
lilafeher7
Datum: 
2022. július 06. - 15:30

Újabb utánpótlás válogatott tehetséget szerződtettünk. Baksa Panna kiemelkedő játékával a tavalyi szezonban a Szent Benedek Balatonfüred Röplabda Akadémia együttesével a Magyar Kupában ezüstérmet, az Extraligában pedig bronzérmet szerzett. Az ígéretes libero új impulzusokra vágyva várja már a következő szezont.

A tavalyi évben a Balatonfüred lelkes liberójaként remek eredményeket értetek el mind a bajnokságban, mind a kupában. Mi motivált téged arra, hogy klubot válts?

Valóban remek szezont zártunk mind a kupában, mind a bajnokságban a Szent Benedekkel. Három évig játszottam Balatonfüreden, úgy éreztem ideje, hogy új helyre kerüljek, és új impulzusok érjenek.

Miért pont az Újpestre esett a választásod?

Ezelőtt dolgoztam már együtt Horváth Andrással a válogatott edzőtáborok során. Így tudtam, hogy jó kezekben leszek nála, és előre tudok lépni technikailag.

Melyek azok a tulajdonságaid és erősségeid, amelyekkel úgy gondolod, segíteni tudod majd a csapatot?

Fiatal játékos vagyok még, ennek ellenére magas szintű mérkőzéseken léptem pályára, ahol nagy nyomás alatt helyt kellett állnom. A csapatot igyekezni fogok minden módon segíteni, és energiát, támogatást vinni a pályára.

Mi a véleményed az újpesti szurkolótáborunkról?

A szurkolók óriás támogatást tudnak adni a csapatnak. A tavalyi meccseken is látszott, hogy kiváló gárda gyűlt össze Újpesten. Remélem jövőre is hasonlóképp sok szurkoló látogat majd ki a mérkőzéseinkre, akiknek a támogatást harcos játékkal és győzelmekkel hálálhatjuk majd meg.

Milyen célokkal vágsz bele a 2022/23-as évadban?

Klubszinten szeretnék minél előrébb végezni a bajnokságban és a kupában is. Magamnak pedig azt a célt tűztem ki a 2022/23-as évadra, hogy előrébb tudjak lépni, és technikai, valamint taktikai képzéssel vezéregyéniséggé tudjak válni.

Hosszú távon milyen álmaid vannak a röplabdázással?

Természetesen minden sportoló álma, hogy az országát képviselje. Így én is a jövőben szeretnék a felnőtt válogatott tagja lenni, és világjátékokon képviselni a hazámat. Emellett a terveim között szerepel az is, hogy a későbbiekben külföldön próbáljam ki magamat.

Az iskola és a tanulás terén, milyen ambíciókkal rendelkezel?

Ahogyan a sportban, úgy a tanulásban is elhivatott vagyok. Mindig próbálom kihozni magamból a maximumot. Még két évem van hátra a középiskolából, utána természetesen egyetemen szeretném folytatni a tanulmányaimat.

 

Üdvözlünk az UTE csapatában Panni!

 

Írta: Kovács Lilla